Megéri a hazugságot terjeszteni? (2. rész)

Kedves Olvasóm!

Amint már ígértem, folyatom az előbbi gondolataimat, amely a hazugságokról és a félrevezetésekről szól, arról, hogyan próbálnak mindenféle galád eszközzel lejáratni bennünket. Ez a mai bejegyzésem részben az én gondolataimat, részben pedig két munkatársam gondolatait is fogja tartalmazni. Utóbbi egy videó formában lesz elérhető itt beágyazva ebbe a bejegyzésbe. Nem is szeretném szaporítani a szót e rövid bevezetés után, következzen először egy újabb fura megjegyzésre elkészített válaszom, amelyet tegnap este írtam. Mint már említettem az előbbi bejegyzésemben, van egy saját YouTube  csatornám ( Onlineuzlet MLA ), amelyen a legutóbbi videómra egy újabb bejegyzést kaptam. Megmondom őszintén, nem szívesen olvasom az ilyeneket, sokat gondolkodtam rajta, hogy egyáltalán válaszoljak-e rá. Mégis úgy döntöttem hogy ez egyszer, lehet hogy utoljára megteszem, de csak azért, hogy ne nézzenek bolondnak, aki minden interneten fellelhető, az igazság halvány csíráját sem tartalmazó marhaságokat elhallgat. Lehet legközelebb az ilyeneket automatikusan le fogom tiltani, vagy törlöm. Íme a hozzászólás az én válaszommal együtt. Íme a link is, ahol még olvasható a csatornámon:

YouTube-os videóm

“Akinek van már onecoinja, és szeretne vásárolni még “csomagot”, azt miért nem fizetheti onecoinban? Kérdezek mást: a dealshaker jutalékát miért nem lehet onecoinban fizetni, miért csak valódi pénzben? Tán csak nem azért, mert ignatováék is jól tudják, mennyit ér a zsetonjuk?”

az én válaszom:

“A Onelife cég úgy határozta meg, s ez az ők határozatuk, hogy valamennyi készpénz is kell a cég fenntartására (szerverek, alkalmazottak, stb.), ez valahol érthető. A OneCoin és a bányászati jog a tagoknál van, a OneLife cég csak marketingmunkát végez, oktatási csomagokat árul, és bányászati jogot ad. Ők nem birtokolnak OneCoin-t, ilyen egyszerű. Az oktatási csomagok nemcsak bányászatra jogosítanak fel, hanem egy nagyon komoly elméleti anyagot is kapunk minden egyes oktatási csomagban (videók és írott – pdf formában). Ennek mennyisége és szintje 8a kezdőtől a felső fokig) az adott oktatási csomag nagyságától függ, kezdve a 110-es Starter-től az egyik legnagyobb, a 27500-as csomagig. Ennel vannak nagyobb, spőeciális csomagok is, ezekre most nem térek ki. Minden egyes oktatási csomaghoz hozzájön egy egyszeri +30 eurós aktiválási díj, de ha valaki csomagot emel, már nincs több ilyen díj, csakis az új pozíciókra vonatkozik ez.
Ezek az oktatási csomagok már magukban többet érnek mint az áruk, mert ezt az anyagot, sehol máshol nem lehet megkapni, csak itt, akik tagjai lesznek az üzletnek és kriptovalutát birtokolnak. Maga a bányászati jog csak hab a tortán, egyfajta ajándék a cég részéről (tokenek formájában, amikből OneCoin-ok lesznek).Ezek az oktatási csomagok már több nyelven elérhetőek, a magyar fordításuk is folyamatban van.

Deal shaker oldal. Mint az előbb már írtam, hogy a OneLife cég nem rendelkezik OneCoin érmékkel, csakis a tagok, így ezt a kérdés is meg van válaszolva. A cég vezetője, Dr. Ruja Ignatova, mint kitűnő banki és közgazdasági szakember tudja mit csinál, nem cselekszik véletlenül semmit sem. Nemhiába választották 2015-ben Bulgáriában az év üzletasszonyának. 7 nyelven beszél perfekt, ugyanakkor nagy cégeknél dolgozott, mint pl. az Allianz, Raiffeisen Bank, stb., ahol nagy pozíciókat töltött be. Ezen kívül a kriptovalutákhoz is nagyon ért, már számos kriptovaluta megjelenésénél és fejlesztésénél segítkezett, mielőtt erről a témáról könyvet is írt, és csak ezután alapította meg és hozta létre a saját cégét. Tehát tudja mit csinál, és ez meglátszik. Ha nem így lenne, nem érte volna meg a cég a 2 és fél évet sem, sőt még az 1-et sem, és nem növekedne folytonosan a forgalma, amely most már elérte eddig a 10 millió dollárt! Semmiből, hülyeségekből, értéktelen dolgokból nem lehet ezt elérni, s ha valami nem lenne legális, akkor már régen a levesbe lenne az egész cég és ő is. Remélem erre Ön is gondolt már.
Apropo: a OneCoin érme értéke. Ha értéktelen lenne a OneCoin, a kutya se fogadná el fizetőeszközként, és nem lehetne vele akár 100%-ban is fizetni vele a Deal shaker oldalon a kereskedőknek. Ez azt hiszem mindent elmond a cégről. Ha nem lenne elfogadva és kellő értéke, most nem állna 9,85 eurón az árfolyama, ami napokon belül újra emelkedni fog. És ne feledjük: 2,5 éve 50 eurócentről indult az egész. Ezen kívül ne is beszéljünk a fizikai termékről a OneTablet táblagépről, a törhetetlen felhő-alapú tárhelyükről, a OneCoinCloud-ról és a mobil alkalmazás építő programról (Mobile Application Builder – M.A.B. rövidítve). És még egy dolog: miért vannak vajon itt a világ csúcskeresői: https://www.businessforhome.org/2017/04/top-200-worldwide-earners-in-mlm-april-2017/
(az első 7-ben 6 db. OneCoin-os szerepel!)
S még valami: a OneLife cégnél eddig már (tavalyi júniusi adatok szerint – most már ennél több van, de hamarosan ezt is megtudjuk -) 320 dollár vagy eurómilliomos tag, felhasználó van, ugyanakkor már több ezer tag keresett már 1000 eurónál többet itt! S ez a szám csak egyre jobban és jobban növekedik! Egyre több elfogadóhely van a világon a Deal shaker oldalon, nap mint nap jelentkeznek be szép számmal, ami nem elhanyagolandó tény! Szerintem ezen elfogadóhelyek közül is érdemes lenne párat megkérdezni, hogy mondják el, ők miért csatlakoztak ide. Biztosan nem jöttek volna, ha valamit nem látnának az egészben, s nem lenne rengeteg nagy értékű áru is (pl. autók, ingatlanok, értékes elektronikai cikkek, stb.) akár 100%-ban csak OneCoin érméért!
Utóiratként és összefoglalásként még azt szeretném ajánlani Önnek, hogy látogassa meg személyesen a OneLife cég székházát Szófia központjában. Szerintem nem lenne rossz ötlet!”

 

Másodikként, hadd beszéljek egy nem régi, a napokban újra megismétlődött, egy a portfolio.hu nevű internetes újság egyik újságírója által közölt felháborító cikkéről. Az eredeti cikk itt található:

http://www.portfolio.hu/vallalatok/it/a_vilag_egyik_legnagyobb_piramisjateka_szedi_aldozatait_magyarorszagon.246340.html

Kolman György kollégám válaszlevele a portfolio.hu hírportal valótlan, hamis, félrevezető cikkére a Onecoinnal kapcsolatban. Ezért ezt érdemes elolvasni, aki az igazságra kíváncsi!
“Ismét megjelent a Portfolio.hu oldalán „A világ egyik legnagyobb piramisjátéka szedi áldozatait Magyarországon” című írás, mely egyértelműen a OneCoin cég lejáratására irányult. Lassan kezd unalmassá válni,hogy átlagban 3 havonta(már 2 és fél éve) valamelyik újságírónak eszébe jut,ha éppen nincs miről írnia, akkor vegyük elő a OneCoin nevű gumicsontot, mert az egy jó izgalmas piramisjátékos sztori és lehet vele dobni az olvasottságon. Természetesen Őket is meg lehet érteni, mert nagy a hajtás a szenzáció vadászatra, és ha találnak,attól nő az oldalukon a reklámfelületek értéke.
Azért felmerült bennem egy-két kérdés a cikk alapos elolvasása után.
Thurzó úr aki egy neves és díjakkal elismert elemző,mire alapozva meri egyértelműen kijelenteni,hogy a OneCoin piramisjáték, mikor ezt az állítást még az MNB is a közleményében nagyon óvatosan fogalmazva piramis játékhoz hasonló konstrukciónak nevezi, mivel nem tud felmutatni bizonyítékot.
Egyébként az MNB legutolsó 2016 december 20.-i közleményében (https://www.mnb.hu/…/fokozott-kockazatot-hordoznak-a-vilagh…) a világhálón elérhető virtuális fizetőeszközök fokozott kockázatára hívja fel a figyelmet, kifejezetten nevesítve a Bitcoint is.
Rögtön az írás első bekezdésében érthetetlenül össze-vissza kevergeti a hozam és jutalék szavakat mindenféle értelmezhetetlen százalékokkal. Aki veszi a fáradtságot és eltölt a témával kb.1 órát az rögtön észreveszi, hogy ez a pár sor tökéletesen zagyvaság.
Tény,hogy a Onecoin népszerűsítése a OneLife network marketing cég segítségével történik jutalékos rendszerben. Tehát a Onecoin kriptopénz árfolyam növekedését nem kéne összekeverni a network cégekben fizetett jutalék rendszerrel. Sajnos a cikk írója ezt elkövette.
A második bekezdésben rögtön hozzá hasonlítja többek között az állami pénzügyi felügyelet alatt állt Quaestor céghez,melynek aztán a legkevesebb köze volt a piramisjátékokhoz és főleg nem a network marketing cégekhez,ezt még a nem túl tájékozott ember is tudja.
Turzó úr állítása szerint ismét megkérdezték az MNB felügyeleti részlegét akik állítják Ő szerint az alábbit:
A pénzügyi felügyelet 2010. április 23-án piramisjáték szervezésének gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett a nyomozó hatóságnál a OneCoin-t értékesítő internetes vállalkozás tevékenysége miatt.
Itt csak megjegyezném,hogy a Onecoin cég 2014 október 1.-én kezdte meg a működését.
A 2015-ös jegybanki figyelmeztetésre hivatkozásnál is valami érthetetlen feljelentésre és nyomozásra hivatkozik melyben az MNB is együtt működik a rendőrséggel „kb.2014 óta”. Érdekes,hogy azóta sem látott napvilágot semmilyen hivatalos szervezet által kibocsájtott elmarasztaló határozat. Ilyenre Turzó úr sem tudott hivatkozni.
Valóban igaz,hogy néhány országban vizsgálatot indítottak a Onecoin cég tevékenységének átvilágítására, mint azt a cikk írója helyesen állítja. Ennek oka az, hogy még jelen pillanatban sincs alkalmazható jogalkotás a virtuális fizetőeszközökre a világban. Már van kezdeményezés az Európai Unió jogalkotóinak részéről, de még nem született alkalmazható törvény. Ezek után teljesen logikus, hogy országonként vizsgálják a céget, milyen tevékenységet folytat és addig figyelmeztetnek a veszélyeire.
Ehhez a témához fűződik, az Európai központi bank közleménye: Az Európai Unió minden állampolgárára érvényesek lesznek a fentebbi határozatok idén 2017 Június 26.-tól. Ettől a dátumtól kezdve az EU Pénzmosás Elleni ügynökségének fennhatása alá fog tartozni minden kriptodeviza-ügylet. Ezzel egyetemben egy hivatalos definíciót is kapott : Digitális reprezentációja annak az értéknek, amit nem jegybank, vagy hivatalos szerv állított ki. Elfogadható minden állampolgár által, mint kifizetés. Ezeket a devizákat lokálisan elektronikus úton is lehet tárolni, és küldeni is. Az EU-s tagállamoknak kötelező lesz egy listát készíteni minden pénzintézetről az országukban. Ez a terrorizmus finanszírozása elleni harcot fogja erősíteni.
OneCoin : A módosítások a nyílt forráskódú kriptodevizákat célozzák, amik engedélyezik az azonosítatlan tranzakciókat. Ezek között van a Bitcoin is. A Onecoin minden fentebbi szabálynak megfelel, emellett bevezetett egy olyan rendszert (KYC – Know Your Costumer – Ismerd meg a felhasználód) ami meggátolja a használókat a pénzmosástól, személyazonosság lopástól, sikkasztástól, és a terrorista csoportok finanszírozásától.
Visszatérve az eredeti témánkhoz,szintén meg kell állapítani,hogy a cikk írója egy olyan hivatkozást sem tudott mutatni ahol bármilyen nemzetközi vagy lokális szervezet hivatalosan lezárt vizsgálatban elmarasztalta volna a Onecoin vagy Onelife cég működését. Amíg ilyen nem születik addig ezek a „piramisjátékos”kijelentések egyszerű rágalmazások. A kínai ügy hivatkozása ráadásul a „behindmlm.com” oldalra mutat, ami köztudottan egy network marketing ellenes oldal, beazonosíthatatlan bloggerekkel akik még a 40-60 éve működő giga cégekről is azt állítják, hogy piramisjáték.
Az írás következő részében próbálja fejtegetni a Onelife értékesítési rendszerét, hivatkozva az egyik olvasójára, de már az első mondatból kiderül,hogy valójában fogalma nincs az egészről. Így az egész, a témát ismerő ember részére, értelmetlen zagyvaságba torkollik. Itt azért szintén megjegyezném,hogy a Onelife cég értékesítési és jutalékrendszere a világ egyik legegyszerűbbje, de való igaz , rá kell szánni legalább 5 percet a megértésére.
Ha már Ön kripto-pénz szakértők egész sorára hivatkozik, akkor hagy említsek én is egyet. A neve Tom Mcmurrain és ő tényleg kryptovaluta szakértő. Továbbiakban a “The 7th Disruption: The Rise of the Digital Currency Billionaire” című best seller könyv írója ( http://authoritypresswire.com/digital-currency-expert-tom-…/ ) és a Grand Cardone tv csatorna kryptovalutákkal foglalkozó műsorának vezetője teljes mellszélességgel kiáll a Onecoin mellett.
https://www.youtube.com/watch?v=gccWH1gwCsQ&t=5s
Aztán nézzünk még egy nevet: Chris Principe az európa szinten elismert pénzügyi magazin, a Financial IT tulajdonosa. Szintén kiáll a OneCoin mellett:
https://www.youtube.com/watch?v=OQDLrsSnX6k
A www.dealshaker.eu a világ első olyan kuponos webáruháza ahol már Onecoin-al lehet fizetni. Turzó úrtól szintén értelmezhetetlen az az állítás, hogy az itt vásárolt termékeket tovább kell adni. Miért kéne? Egyébként többek között német, osztrák, horvát, kínai utazási irodák és szállodák ajánlatait is megtaláljuk az oldalon. Természetesen tényleg van rajta sok összehasonlíthatatlan áru kínai termék is, de ezek megtalálhatóak a hasonló működési elvű értékesítési oldalakon is. Ettől még az sem átverés. De ha nagyon hasonlítgatni akarunk, akkor találunk olyan szállodai ajánlatot, amelyik fenn van a booking.com szállásfoglaló oldalon is. DealShaker link: https://dealshaker.com/…/vs4fu88lRGNjxJ88FSfYA0GVSWzzQh5ZWH…
Az Ön által becsmérelt tájékoztató film a Onecoin cég által elkészített eredeti angol nyelvű profi tájékoztató anyag, melyet egy lelkes hálózatépítő szinkrontolmácsolt önszorgalomból!
Tisztelt Turzó úr!
Ha van egy kis szabad ideje, látogasson el Bulgáriába, azon belül is az alábbi címre : Slaveykov Sqr. 6A, Ground Floor, Sofia 1000, és itt megtalálná a OneCoin cég több emeletes székházát, Szófia sétáló utcájában, kb.150 alkalmazottal és Dr.Ruja Ignatovával, akinek Ön szerint csak állítólag van diplomája. Egyébként itt valószínűleg meg is mutatnák Önnek.
Na, ez lenne a tényszerű újságírás! De ezt szerintem Ön sokkal jobban tudja nálam.
Természetesen ezzel nem zárom ki, hogy Önnek lehet igaza, de a cikkel ezt nem sikerült számomra bebizonyítania. Legközelebb hitelesebb helyről kéne információt gyűjteni, ahogy az egy olyan profihoz illik, mint Ön.
Itt találja a www.crypto-news.net cikkét, amiben szó van a digitális valuták tervezett szabályozásáról és ebben a cikkben példa értékűnek nevezik a OneCoin rendszerét valamint megállapítják benne, hogy valóságos digitális valuta: https://www.crypto-news.net/bitcoin-controls-on-the-2017-p…/
A OneCoin cég székházáról egy kis film: https://www.youtube.com/watch?v=3g-i_fh_Vc4

Tisztelettel:
szintén egy olvasója”

 

Végezetül pedig hadd csatoljam Ács Zoltán kollégám és egyben felső vezetőm ehhez készült egyik videóját, amelyben mindent elmond ő is erről. Azt hiszem, ha az igazságot be lehet bizonyítani, akkor onnantól nincs miről már beszélni. Csak a balgatagok és azok, akiknek mindenképpen ellenérdekük van és lejárató szándékkal vannak, azok maradnak, akiknek fölösleges bármit is bizonyítani, mert úgyis süket fülekre talál!

Azt kívánom, hogy Ön, kedves Olvasom, ne a hitetlen és megkérdőjelezhető forrásokban keresse az igazságot, hanem a tiszta forráshoz nyúljon, vagyis olyan emberekhez, akik már itt vannak, és akik tudják, hogy mi is valójában a OneLife-OneCoin üzlet.

Kellemes napot, jó gondolkodást és felelősségteljes döntést kívánok!

 

Megyaszai László Attila

 

Telefon: +40 748 466 403

Skype: mla_86

Villámposta: onlineuzlet.mla@gmail.com

Honlap: http://www.kriptovaluta.net/

Facebook személyes

Facebook üzleti

Megéri a hazugságot terjeszteni? (1. rész)

Kedves Látogatóm, Olvasóm!

A mai bejegyzésem, gondolataim egy nagyon fontos kérdéskört jár körül, amely az emberiség és a világ történelmében mindig is aktuális volt és marad. Ez a hazugság. Bizonyára nem kell sokat mondanom róla, mert minden ember találkozott és találkozik nap mint nap életében a hazugsággal. Bármennyire is közhelynek tűnik, vagy egyesek számára akár tabutémának, én úgy gondolom, hogy ezzel a jelenséggel (akár így is nevezhetnénk, bár sokféleképpen meg lehet határozni a hazugság fogalmát) foglalkozni kell. Ezt nem azért mondom, mert jó dolognak tartom a hazugságot, sőt: épp ellenkezőleg! Az igazság nagyon sokszor a hazugság révén válik még nyilvánvalóbbá,  éppúgy mint egy festmény esetében a sötét és a világos színek éles kontrasztja vagy pedig a jó és a rossz alakjának egymással szemben való állítása.

Hogy mi indított engem most, hogy minderről beszéljek?! E rövid kis felvezető után elárulom, hogy nemrég kaptam a YouTube csatornámon (Onlineuzlet MLA) egy ismeretlen személytől egy hozzászólást egyik feltöltött videómra. Elsőre is furának tűnt ez a hozzászólás, a legelső bár nagyon rövid volt, viszont olyan dolgot állítottak benne, ami még csak köszönő viszonyban sincs a valósággal. Amint ezt észrevettem, azon nyomban billentyűzetet ragadtam, és megírtam neki a válaszomat, amely minden egyes hamisságra felfedte a világos és megkérdőjelezhetetlen választ. 

A OneLife-OneCoin üzletet nap mint nap érik támadások különféle emberektől, csoportoktól. Régebb már írtam, hogy vannak bizonyos BitCoin csoportok, akik időnként beszólnak nekünk, azt bizonygatván, hogy az ők üzletük, a BitCoin mennyire jó, és mi milyen rosszak vagyunk. Próbálnak mindent ránk fogni, amit csak el tudnak képzelni, a legtöbbször ugyanazokat a régi és ocsmány idejét múlt kijelentéseket teszik ki különféle formában és helyekre (Facebook csoportok, honlapok, különféle blogok). Ezen tettek mögött sokszor újságírók vagy BitCoin, esetleg más MLM üzlet szimpatizánsai is állnak.

Számomra teljesen érthetetlen, valaki hogy tud ennyire primitív szintre süllyedni, és mindenféle meggyőződés és biztos információk birtoka nélkül ennyi képtelenséget és hazugságot állítani! Az interneten számos ilyen és hasonló cikkel, bloggal találkozhatunk (pl.: leleplezo.hu), ahol próbálják az embereket félrevezetni, megvezetni. Most erre adok egy konkrét példát, amint az előbb is utaltam rá. Szó szerint most bemásolom ide az általam írt válaszlevelet a YouTube csatornámról, ugyanakkor mellékelem a videómhoz írt hozzászólást is. Érdemes elolvasni és elgondolkodni, hogy érdemes-e megfelelő informáltság nélkül valamihez is hozzászólni, véleményt alkotni. Ez az élet bármely területére igaz, nemcsak a OneLife-OneCoin üzletre vagy a kriptovalutákra.

 

  • Íme YouTube bejegyzés, amely válasszal együtt olvasható a következő linken. Az eredeti cikk elolvasásához és a videóhoz kattints IDE!

“a Bitcoin egy mukodo fizetoeszkoz.. de vannak hamis profétái .. mint a ONECOIN, akik szimpla szélhámosok.. itt tudod ellenorizni a mukodo Cryptovalutákat: https://coinmarketcap.com/

 

  • Az én válaszom:

“Azzal egyetértek, hogy a Bitcoin egy működő és jó fizetőeszköz, erről semmi kétségem sincs, sőt, mint OneCoin érmetulajdonos szeretnék én is egyszer magamnak vásárolni BitCoint. Van már olyan barátom, akinek van a OneCoin mellett Etherium és TrampCoin is a tulajdonában. Én nem vagyok egy kriptovaluta ellensége sem, és nem tartom jónak, hogy valaki az legyen. Az Ön által feltett megjegyzésre több pontban is igyekszem válaszolni röviden és tömören, pontokba szedve, érthető módon.

1. Egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy a BitCoin egy hamis prófétája lenne a OneCoin, ezt nem tudom ön honnan veszi, számomra érthetetlen, logikátlan és értelmetlen minden szempontból. Ha a OneCoin egy ilyen lenne, akkor ma nem lenne már az Európai Únió által is elfogadva és ajánlva mint a világ első 100%-ban legális, átlátható és nyomon követhető, ugyanakkor nem anonim (KYC rendszeren alapuló – azaz ismerd az ügyfeled – vagyis nem lehetségesek anonim tranzakciók vele) kriptovalutája. Központilag menedzselve van és irányítva a fejlődés útján. Mivel a BitCoin-hoz anoním módon lehet hozzájutni, ezért sokan visszaélnek vele, el is lehet akár lopni egy jó hackkernek, sőt drogokat, fegyvert és más kábítszert is vásárolhatnak vele. Ez nem egy jó dolog, de én nem akarom fricskázni a BitCoint, mert ő volt az első kriptovaluta a világon és nem lehet egyből tökéletes. Mi a OneCoin a nyomdokaiban szeretnénk járni, nem a vetélytársa szeretnénk lenni, örülünk, hogy van! A OneCoin célja a tömegpiac kiszolgálása, hogy széles körben lehessen vele vásárolni.

2. Ma már több mint 22 ezer hivatalos elfogadó hely van a világon, ahol vásárolni lehet vele a www.dealshaker.com vagy a www.dealshaker.eu webáruházon keresztül. Ha hamisság és átverés lenne, naponta nem jönnének be komolyabbnál komolyabb cégek, magánemberek, és nem lenne értéke sem. Jó hogy még nem tartunk az árfolyamnál olyan magasságokba mint a BitCoin, de a kereslet-kínálat egyre nagyobb és emelkedik az érme értéke. Ajánlom önnek, hogy nézzen szét itt az oldalon, mert ez magáért beszél. Sőt: nem árt ha megkeres és elbeszélget más OneCoin tulajdonosokkal is, akik szintén sokat tudnak mesélni saját példájukból is, hogy szerintük milyen üzleti lehetőség a OneLife – OneCoin üzlet.

3. A cégről, a OneCoin-ról ajánlom a figyelmébe a következő oldalt, ahol napnál világosabban látható, hogy amiről beszélek, az úgy van, s aki ezt sem hiszi el, azt tudom ajánlani menjen el személyesen a cég szófiai központjába, a 9 millió euróért vásárolt 4 szintes irodaházba, ahol saját szemével meggyőződhet minderről, sőt akár magával a tulajdonosnővel, Dr. Ruja Ignatova-val is találkozhat! Itt a link: http://www.onecoinglobal.org/tanusitvanyok/

4. Ismerem az ön által belinkelt oldalt, már régebb is jártam ott. Igen, nincs ott a OneCoin, de ez nem azt jelenti, hogy nem létezik, nincs értéke, vagy hogy szélhámosság. Ott sehol sem írja, hogy a OneCoin szélhámosság lenne vagy hogy nem elfogadott! Ezt ne feledje! Így ez nem tekinthető semmilyen bizonyítéknak! Ez utóbbi állítás elég súlyos rágalom, nem tudom Ön mérlegelte-e, mielőtt ilyen kijelentést tett. Ha az lenne, a cég csúcsvezetői és a világ top vezető hálózatépítői (a top 100-ban az első 7-ben 6 db. OneCoin-os van úgy zárójelben!!!) https://www.businessforhome.org/2017/04/top-200-worldwide-earners-in-mlm-april-2017/ Ilyen van a BitCoin-nak?!

5. A OneCoin-nak van az első teljesen ellenőrzött és minden szabálynak megfelelő blokklánca, amely minden tranzakciót nyomon követ, ugyanakkor 120 milliárd érmét lehet kibányászni. A szerver a cégnél van, amely maximális biztonságban tartja adatainkat, a Coin-okat és mindent, plusz számos terméke is van: fizikai táblagép, feltörhetetlen felhőszolgáltatás, mobil alkalmazás (applikáció) építő. Ilyen van a BitCoin-nak?! Nem azért kérdezem, hogy felhányjak valamit, csak úgy, mert egy pancser és szélhámos cégnek ilyen nincs, s nem bujkál a vezetősége valahol egy kis külváros pincéjében mint ilyenkor szokás lenne, hanem felvállalja magát és egész tevékenységét. Ajánlom figyelmébe a Sullenberg és Shenk németországi ügyvédi iroda véleményét a cégről, aki ha valami nem lett volna frankó, kimondta volna rá az ítéletet egy az egyben!!! Ők a legkomolyabbak a világon, ne feledje!

6. IPO vizsgálat. Hallott már ön róla, tudja mi az? Ezen megy most át a cég, és jövőre, 2018-ban egy év múlva kint leszünk a kriptovaluta tőzsdén, amire a cég 3 éves lesz! A cég is kint lesz a tőzsdén és a OneCoin kriptovaluta is!

7. Egy dolgot még visszatérve hadd ajánljak Önnek: egyik munkatársam és barátom egy videóblogban elmondja a lényeget a most nemrég megjelent cikkről s neten, az EU-s elfogadással kapcsolatosan is. Ennél jobban én sem tudom elmondani, ajánlom a figyelmébe. Ő személyesen is járt a cég központjába mindent látott, hallott és tapintott, fogta kezében Dr. Ruja könyveit is amit a kriptovalutákról írt. Nála nincs szerintem hitelesebb személy. http://www.kryptovaluta.hu/videoblog/valasz-a-portfolio-hu-oldalon-megjelent-valótlan-felrevezeto-informaciokra-a-onecoinnal-kapcsolatban/

Röviden ennyi lenne. Bárt még nagyon sokat tudnék mondani, attól függ hogy mindez értő fülekre és komoly emberre talál-e vagy sem. Én azt tudom mondani zárszóként, aki egy üzletet csak kívülről szemlél jóformán semmi esélye nincs, hogy azt helyesen lássa, és csak badarságokat tud róla mondani vagy találgatni. A másik vetülete a dolognak, hogy sokan merő rosszindulatból mondanak tücsköt-békát ránk, csak azért hogy az ők üzletük jobban menjen. Az ilyen viselkedés és megnyilvánulás nem profizmusra, hanem pancserségre utal! Ezt ne feledje! Attól, hogy egy másik céget üzletet mocskolunk, gyalázunk, a miénk nem fog jobban menni, sőt magunkat járatjuk le! Ismert gondolom a közmondás: Ne fújd el más gyertyáját, mert attól a tied nem fog jobban égni! Mi a BitCoin-ra büszkék vagyunk, örülünk hogy van, és a hibái ellenére sem akarjuk se mocskolni, se lejáratni!”

Erre a válaszomra nemrég egy újabb hozzászólás is érkezett, amelyre szintén választ fogok adni. Nem hagyhatjuk az ilyen hamisságokat válasz nélkül! Az OneLife cég jogi osztályához is el szokták juttatni a nagy nyilvánosságra hozott cikkeket, bejegyzéseket, amely megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Remélem tartalmas és tanulságos volt ez a gondolatmenet, a fenti sorok, bár mindannyian emberek vagyunk, de arra kell törekednünk, hogy a jót cselekedjük, ne vezessük félre embertársainkat! Húsvét közeledtével keresztyénként egy bibliai ige jut eszembe, amely ide is nagyon talál:

„Ne ítélkezzetek, és titeket sem fognak elítélni! Ne ítéljetek el senkit, és benneteket sem fognak elmarasztal-ni! Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni!” (Lukács 6, 37)

Ezekkel a gondolatokkal kívánok Neked, kedves Olvasóm jó és felelősségteljes döntést, bármi kérdésed vagy észrevételed van, keress meg bármelyik elérhetőségemen, hogy személyesen is tudjak segíteni!

Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánok!  

 

U.i.: Mivel ez a téma még koránt sincs kifejtve, hamarosan jövök a folytatással. 🙂

 

Megyaszai László Attila

Telefon: +40 748 466 403

Skype: mla_86

Villámposta: onlineuzlet.mla@gmail.com

Honlap: http://www.kriptovaluta.net/

Facebook személyes

Facebook üzleti