Az idő kriptovaluta!

9-blogomhoz

Egy újabb furcsa kijelentéssel indítom a mai gondolataimat, de erre ismét meg van rá a jó okom.

Mielőtt belekezdenék, el kell meséljem Neked, hogy a legutóbbi hétvégén nem voltam itthon, a tegnap este érkeztem haza. Szűk 3 nap leforgása alatt autóbusszal utaztam több mint 400 kilométert, ami bár sokak számára, akik rendszeresen utaznak, nem is számít nagy távolságnak. Ez valóban így van, én is egyetértek vele; hiszen nem egy alkalommal tettem meg sokkal nagyobb távolságokat, akár még ennél is rövidebb idő alatt is. Az, hogy milyen járművel és hogyan utazunk, most nem is annyira lényeges, bár jelentősen befolyásolni tudja az utazásunk milyenségét (pl.: hogy mennyire fáraszt ki, mennyire gyors, stb.). Hogy miért is választom a legtöbb esetben az autóbuszt? Erre is kitérek hamarosan.

Csupán abban az egy dologban lényeges, ami minket is érint most, hogy ha nem mi vagyunk annak a járműnek a vezetői, amiben épp utazunk, akkor sok minden egyébre is kiterjedhet a figyelmünk, azaz sokféle módon kihasználhatjuk a rendelkezésünkre álló időt. Így van ez, ha nem mi kell vezessünk. 🙂 Igen… az idő kihasználása, helyes és célszerű kitöltése nem is egy könnyű feladat! Ezt én is sokszor megtapasztalom. Bár egy ilyen utazás időtlennek tűnik a viszonylag hosszú út miatt, de azért mégis telik, és amennyiben passzívan veszünk részt (nem járművezetőként), jó, ha okos és értelmes dolgokkal ki tudjuk tölteni ezt az időtlennek tűnő időt, folyamatot. Én sok mindennel szoktam ilyenkor kitölteni az időt, legtöbbször olvasok, zenét hallgatok, meditálok és újabbnál újabb ötleteket eszelek ki, hogyan és mit kellene tennem, azért, hogy minél sikeresebb legyek és elérjem a kitűzött céljaimat. Nem tudom, kedves Olvasóm, te hogy vagy ezzel? Vannak céljaid vagy nagy terveid az életben? Szeretnél valami nagyon nagyot elérni, amiről még ma talán álmodni sem mersz?! Én igen, tele vagyok tervekkel, célokkal, és azt szeretném, azért dolgozom, hogy ezeket minél hamarább elérhessem. Természetesen csakis az egyenes és tisztességes úton!

Nagymamámnak van egy jó mondása, amit még sokaktól hallottam és biztosan még számtalanszor hallani is fogok más emberektől is: “Az idő valuta!” Ehhez, amióta a OneLife üzletben vagyok (már kicsivel több mint fél éve) én úgy mondom, hogy “Az idő kriptovaluta!” Innen adtam a mai bejegyzésemnek ezt a címet.

De mennyire is igaz ez a kijelentés, gondolom ehhez nem kell sok magyarázatot fűznöm. Amikor ezek a gondolatok eszembe jutottak, egy ismert videó is felvillant előttem erről, így most ezt be is teszem ide e szövegrész alá. Érdemes megnézned! Kattints az alábbi képre, hogy elinduljon a lejátszás!

Hogyan jön ide ez a kis történet az utazásról?

A földi életünk nem más, mint egy nagy utazás, amelynek van egy kezdete és van egy vége. Ami ebben az utazásban a legfurább és majdnem mindenki által legelfogadhatatlanabb, hogy nem tudjuk, mennyi ideig is fog tartani kinek-kinek ez az utazás, így nem csoda mennyire értékes ez az idő, amiben élünk! Hogy hogyan használjuk vagy nem használjuk ezt ki, az már más kérdés. Az életben vannak nagy lehetőségek mindenki számára, viszont ezeket nagyon könnyű elszalasztani, sokszor elég csak egy apró hibát is véteni, és elúszhatnak ezek a nagy lehetőségek, amik az amúgy is rövid földi életünket, ezt az utazást kellemesebbé tehetné. Ilyen a OneCoin – OneLife üzlet nyújtotta lehetőség is, amely egy egyszeri és nem hosszú ideig fennálló alkalom, hogy megváltoztasd az életedet! Lehet, hogy még most sem látod vagy még most sem érted, miről van szó, esetleg az egészet rózsaszínű mesének titulálod. Igen, tudom, hogy sokat csalódtál már az életben, sokszor átvágtak, még olyanok is, akikben 100%-ban bíztál és emiatt akár nagy veszteségeid voltak. Teljesen megértelek, ha így érzel, így gondolkodsz, ez teljesen érthető és jogos. Azonban egy felől teljesen tudlak biztosítani téged, és nyugodt szívvel mondhatom, hogy ha ide, ebbe az üzletbe bejössz, a sikered biztosan borítékolható, még akkor is, ha csak befektetni akarsz, nem dolgozni. Az idő, mint már megtapasztaltam sokszor, engem és azokat az embereket igazolta, akik mertek belevágni ebbe az egyedüli és nagyszerű lehetőségbe; mindannyian nyertesek vagyunk! Ez jelenti azt, hogy jókor és jó helyen, jó döntést hoztunk, amely fokozatosan de biztosan megváltoztatja az életünket.

Te szeretnéd, hogy megváltozzon az életed? Ha igen, azt ajánlom neked a legnagyobb jóindulattal, hogy ne várj soká, mert hamar elszáll ez a lehetőség és mire ráébredsz, hogy igazam volt, lehet már túl késő lesz! Az úttörők munkája, akik egy ilyen üzletet elindítanak vagy a kezdeti időszakban (mint most mi is a OneCoin-nál, az új blokklánc kezdetén) bejönnek, nagy nyereségre tesznek szert. Ha kockázatosnak is tűnik mindez, úgyis nagyon megéri, mert ezért búsás jutalom vár Rád! Itt viszont nincs kockázat, bármennyire is hihetetlennek hangzik ez! A pénzed egészében megmarad, nem vesz el, nem alakul át, hanem gyarapodni fog! Szerinted hol van még ilyen hely, ilyen lehetőség a világon?!

Ha megnézed a világot, a médiát, ma már mindenki arról beszél, hogy mennyire jók a kriptovaluták, sok bank és magánszemély szeretne magának saját digitális pénzt, és meg is teszik, aki eddig még nem tette meg és van rá lehetősége. És nemhiába… a fizikai, kézzel fogható pénz kora belátható időn belül leáldozik; ha tetszik ha nem ez fog bekövetkezni. A kérdés az, hogy te sodródni akarsz-e a passzív szemlélődők árjával, vagy jössz és mindennek részese leszel, hogy a OneCoin cég neked is kifizethesse a belső kereskedés által a befektetésed megsokszorozódott értékét? Te szeretnéd ezt? Az ajándék tokenek duplázódását mutató barométer (split barométer) és az érmebányászat (coin) nehézségi fokát mutató barométer nap mint nap rohamosan emelkedik, ami azt jelenti, hogy hamarosan (amint eléri a 100%-ot) újra megduplázzák azon személyek befektetését, akik itt vannak adott megvásárolt (befektetett) csomaggal vagy csomagok kombinációjával (kombó csomagok).

Szerinted most jó dolog sokat várni vagy kivárni? Nem hinném. Hogy miért, ezt is elmondom most röviden. Amennyiben kihagyod a mostan következő szuper split-et, és nem csatlakozol be, lemaradsz egy négyszereződési folyamatról, ami a befektetésedet megnégyszerezné! (Igen, jól hallottad, megnégyszerezné!!!) Ilyen csak egyszer van, olyan, mint az új blokklánc elindulása október 1-én, ha még emlékszel. Amennyiben csak első alkalommal vagy az oldalamon, ajánlom olvasd el a régebbi bejegyzéseim is, és nézz meg, hallgass meg minden elérhető anyagot az oldalamon. A normál split-ek csak sima duplázódást tesznek lehetővé, ne feledd!

A mostani super split ez alól egy kivétel, olyan mint a fehér holló! A másik dolog a nehézségi barométer (difficulty increase barometer). Hogy mi ez? Ez határozza meg, hogy tulajdonképpen mennyi érmét (coin) tudsz majd megkapni a tokenjeidért. Ez a szám minél magasabb, annál kevesebbet fogsz kapni (mivel az ajándék tokenek számát ezzel a számmal elosztva kapod meg a kijövő OneCoin-ok számát. Ez a nehézségi szint emelkedik, vagyis ez a szám növekszik, amikor ez a barométer eléri a 100%-ot! Gondolom Neked sem mindegy, hogy mennyit fogsz keresni, minél magasabb a nehézségi szint (difficulty), annál több token kell ugyan annyi pénz kibányászásához! Hogy ez minek a függvénye? A bent lévő és dolgozó tagok munkája és az újonnan becsatlakozó napi több ezer (!) ember miatt ez a folyamat eléggé gyorsan bekövetkezik!

split-es-nehezsegi-bar-okt-24

Hadd adjak rá egy konkrét példát:

Starter csomag után (ami értéke 110 € + 30 € aktiválási díj) – ezért jelenleg kapsz 1000 ajándék tokent, ami a szuper split után (4x!) 4000 token lesz. Ha a nehézségi szint most 70, akkor: 4000:70=57,14 . Tehát ebben az esetben 57,14 érméd (OneCoin-od) lesz kibányászva. Ha pl.: 85 lesz a nehézségi szint, akkor: 4000:85=47,05 OneCoin érméd lesz. A OneCoin érme árfolyama jelenleg 6,96€. Ha beszorzod a kijött érméidet ezzel a számmal, meg fogod kapni a befektetésed értékét euróban. 70-es nehézségi szinttel ez 57,14 x 6,96 = 397,69 €.  Ez egy jó befektetés?

Amennyiben több csomagot kombinálsz (egy vagy több kisebb és nagyobbat – a lényeg, hogy egyik mindig kisebb, a másik mindig nagyobb legyen), vagyis építesz egymásra, csak egyszer (!) kell befizetned a 30€-ós aktiválási díjat, így több (2, 3) splited is lesz, ami a befektetett pénzedet nem megnégyszerezi, hanem megnyolcszorozza vagy akár megtizenhatszorozza! De ennél extrémebb eset is történhet, aki nagyon komolyan gondolkodik és megteheti akár nagy csomagok megvásárlását és kombinálását. Erről egy korábbi bejegyzésben már részletesen is írtam, még egy táblázatot is mellékeltem. A lényeg erről röviden: csak a most következő split négyszerez, az azt követő splitek már csak duplázni fognak! Így jönnek ki ezek a fent nevezett megsokszorozódások (nyolcszorozódás, stb.)

Néhány napon belül egy dupla növekedés tanúi leszünk, a kérdés, hogy ez neked a hasznodra fog-e válni, vagy lemaradsz róla, és ez is csupán egy elúszott lehetőség lesz az életedben, ami újabb meg nem keresett pénzeket jelent.

Szívből kívánom, hogy ne maradj le róla erről a kihagyhatatlan lehetőségről, hogy később ne kelljen kellemetlenül visszaemlékezzél:

Bárcsak… ; Ha hallgattam volna… akkor…   és a többit már te is tudod!

Amíg még nem késő, keress meg az elérhetőségeim bármelyikén, hogy segítsek, csatlakozz be a ebbe az üzletbe, hogy részese lehess Te is egy jobb minőségű életnek!

Légy te is jókor jó helyen, szakíts nagy hasznot a OneCoin – OneLife üzletből!

Szép napot kívánok neked!

   És ne feledd:

      Az idő kriptovaluta!

 

 

Megyaszai László Attila

profilkepem

Telefon: +40 748 466 403

Skype: mla_86

Villámposta: onlineuzlet.mla@gmail.com

Honlap: http://www.kriptovaluta.net/

Facebook személyes

Facebook üzleti  

 

Ki Jay Samit és mi köze van a OneLife céghez?

8-blogomhoz

Ez a bejegyzés is szintén egy nem mindennapi kérdéssel kezdődik, de nem véletlenül! Biztosan Neked, kedves olvasóm szintén érdekes lehet a fenti cím, vajon mi köze van egy sokak számára ismeretlen embernek a OneLife (OneCoin) céghez. Igen, nem mindenki ismeri Jay Samit urat, bevallom, eddig én sem ismertem, de most igazából nem is ez a legfontosabb. Személy szerint a OneLife cég által ismertem meg ezt a nagyon különleges embert, amint a bangkoki (thaiföldi) 2016. október 1-i nagy céges rendezvényen előadást tartott. Amint meghallgattam az előadását, rájöttem hogy ez teljesen más volt, mint a többi előadó beszéde, eleinte nem igazán értettem és tudtam feldolgozni azt a víziót, amit ő láttatott, ami a jövőben ránk fog várni. Csak később értettem meg, hogy ezek a dolgok akár mind valóra is válhatnak, amit ő mondott. Hát igen, nemcsoda mindez, neki egészen más rálátása van a világra, a gazdaságra és a pénzügy rendszerre is… 

Hogy mit kell róla röviden tudni? Ezt szeretném néhány mondatban elmondani, majd e rövid bemutatás után e szövegrész alá beteszem azt a videót, ahol megnézheted az egész előadását, így Te is részesedhetsz ezekből a gondolatokból, amelyeket egy olyan különleges ember mond el neked is, aki komoly világsikereket ért el életében!

Először is azt kell letisztázzuk, hogy ő bár nincs benne a OneLife cégben, viszont látja és értékeli azt ami fele tartunk, látja a cég jövőjét, amiről nagyon jó véleménnyel van! Ő mint kívülálló előadó kapott meghívást erre a különleges céges rendezvényre.

Jay Samit Amerikából jött, együtt dolgozott Bill Clintonnal és Bill Gates-el is. Mint már mondottam az előbb, ő egy vendégelőadója volt a bangkoki nagy rendezvénynek, amelynek több mint 10 ezer résztvevője volt. Az ott uralkodó hangulat egyszerűen fenomenális és leírhatatlan volt, aki ezen részt vehetett annak életre szóló élmény lehetett.  Ezen a rendezvényen előadásában elmondta, hogy milyen új irányzátok (trend-ek) vannak és lesznek a jövőben, valamint azt is, hogy merre kell haladnod, ha pénzt szeretnél keresni. Ő a világ legbefolyásosabb embereivel dolgozott együtt, ezért nemhiába van komoly rálátása a gazdasági életre.

Ez a videó, amit fogsz látni az alábbiakban Ács Zoltán kollégám szavaival éve “az egyik legjobb szemfelnyitó videó“. Ezt nemhiába mondta, én is így tartom, hiszen olyan dolgokat fogsz most hallani, amire biztosan eddig nem is gondoltál, s ha megfogadod az ő tanácsát, amit itt mond, meg tudod változtatni gyökeresen az életedet és a bizonytalanság helyett egy új jövő vár majd rád hamarább, mint ahogy te azt gondolnád! Ezért ajánlom neked is ezt a felvételt, amely többet mond minden általam leírt szónál, nézd meg saját szemeddel, merre tart ma a világ, és légy te is aktív résztvevője és haszonélvezője neki!

Kattints az alábbi képre, hogy elinduljon a felvétel!

A magyar szinkront Lakos József kollégám készítette, ezúttal is köszönet neki a kiváló és hiánypótló munkájáért.

Nem győzöm elégszer kihangsúlyozni, hogy mennyire fontos, hogyha te biztos helyről szerezd be az információkat, mert ellenkező esetben lemaradsz a pénzkeresésről.

Ha szétnézel az interneten, vagy másokra hallgatsz, akik kívülállók vagy riválisak, semmi garancia nincs arra, hogy a valóságos információkat fogod tőlük kapni. Ilyenek az alaptalan rágalmazó cikkek, amik nagy része már csak azért sem állja meg a helyét, mert rég idejét múlta. Ilyenek a más MLM-ben dolgozó emberek, például a Bitcoin csoportok egyes tagjai, akik a konkurencia miatt próbálnak minket aláásni, lejáratni. Ők nem az igazságot, hanem a hamis információt továbbítsák. Ha a valós dolgokat szeretnéd hallani és tudni a OneLife cégről, akkor csakis szakértőktől és megfelelő biztos forrásokból kell informálódjál (pl.: Financial IT magazin, Forbes Magazin, stb.). Amennyiben így teszel, egy olyan ajtó nyílik meg számodra, ami ki fog téged vezetni a jelenlegi anyagi válságból és egy olyan életet biztosít számodra, amiről még álmodni sem mertél eddig!   

 

Kívánom, hogy egy jó döntést hozz, legyen egy szép napod!

 

Megyaszai László Attila

profilkepem

Telefon: +40 748 466 403

Skype: mla_86

Villámposta: onlineuzlet.mla@gmail.com

Honlap: http://www.kriptovaluta.net/

Facebook személyes

Facebook üzleti 

 

Ki a OneLife-OneCoin cég új vezérigazgatója?

7-blogomhoz

Elsőre biztosan furának hat ez a kérdés, de ez nem baj, hiszen mindannyian nagyon kíváncsiak voltunk rá, s amint megtudtuk a hírt és a kellő információ birtokába jutottunk, rögtön közzé is tesszük! Ezzel én is így vagyok, így örömmel osztom meg Veled, kedves olvasóm, hogy a OneLife – OneCoin cég igenis napról napra óriási mértékben növekszik és fejlődik. Ez a fejlődés nem csak abban áll, hogy egyre többen csatlakoznak be ebbe az üzletbe, hogy egyre több ember akar itt nálunk pénzt keresni, pozitív irányba örökre megváltoztatni  az életét. A OneLife cég nemcsak erre törekszik, hanem arra is, hogy a legjobb felső vezetői legyenek, ezáltal lehet még erősebb és még stabilabb ez az üzlet. És nemhiába, mert meg is van az eredménye ennek a kitartó munkának és a sok fáradtságnak, amit a cég alapítója és egyedüli tulajdonosa, Dr. Ruja Ignatova üzletasszony képvisel cége összes alkalmazottjával együtt.

Lehet, hogy elsőre valami nagyon furára gondoltál, amikor ezt a címet olvastad, talán arra, hogy Ruja asszony eladta volna valaki másnak a OneLife – OneCoin cégét?!

Áh, dehogy is, csupán egy olyan híres és világszinten elismert szakembert hívott be maga mellé a csapatába, aki már több világhírű cégnél volt vezető személyiség, így például az Avon-nál is. Ő Pablo Munoz.

Ignatova asszony továbbra is megmaradt és megmarad a cége, a OneLife – OneCoin egyedüli tulajdonosának és legfelsőbb vezetőjének. Ez így is van a rendjén! 😉

Na de most nem megyek nagyon bele a részletekbe, hadd szóljon az alábbi két videó, ami szerintem mindent elmond, amit tudnod kell. Az első felvételt egyik kollégám, Lakos József készítette, ami egy internetes felmérés Pablo Munoz-ról, és ezt videón is rögzítette. Ezen felvételt most beteszem ide a szöveg alá, majd ezen felvétel alatt pedig egy második rövid videót is megosztok Veled, ahol maga Pablo Munoz beszél személyesen a jövőképéről és a OneLife üzletről. Ez utóbbi videót szintén Lakos József kollégám fordította le magyar nyelvre és készítette el a szinkront is egymaga ehhez a videóhoz. Ezért hálás köszönet illeti őt!

Az alábbi második videóban Pablo Munoz is beszél néhány mondatban a “szuper split”-ről, amiről a legutóbbi bejegyzésemben már szót ejtettem. Ez egy újabb, és szintén nagyon különleges lehetőség, amit jó ha minél több ember kihasznál! 

Ne várj sokáig, ha teheted még ma foglalj le magadnak egy ingyenes pozíciót és utána feltétlenül keress meg, hogy megbeszéljük milyen csomaggal szeretnél indulni! Kattints IDE !

Fontos, hogy tudd: még mindig időben vagy, ha most jössz, óriási lehetőséget ragadsz meg magadnak és nagyon rövid időn belül meg tudod változtatni a saját- és az egész családod életét!

 

További szép napot kívánok Neked!

 

Megyaszai László Attila

profilkepem

Telefon: +40 748 466 403

Skype: mla_86

Villámposta: onlineuzlet.mla@gmail.com

Honlap: http://www.kriptovaluta.net/

Facebook személyes

Facebook üzleti  

Te ilyen kihagyhatatlan ajánlatot kaptál már az életben?!

6-blogomhoz

Kedves Olvasóm!

A mai bejegyzésem kissé rendhagyó lesz, nem akarom nagyon hosszúra nyújtani a mondandómat.

Ha nem először olvasod soraimat, mint már megszokhattad, mindig arra igyekszem hogy a lehető legvilágosabban beszéljek neked a OneLife üzletről. A célom most is ugyanez, hogy minél több új és aktuális információval lássalak el Téged!

El kell mondjam magamról, hogy zömében nagyon szeretek új dolgokkal foglalkozni, mindig valami újat tanulni, kipróbálni, ami által tapasztalatokat, jártasságokat szerzek különböző területeken. Itt most nem arról van szó, hogy az életben mindent ki kell próbálni, vagyis vakon beleugrani mindenféle új dologba, ugyanis az nagy felelőtlenség és vakmerőség lenne. Az új dolgokat, ezt te is tudod, úgy érdemes és biztonságos kipróbálni, ha azelőtt kellőképpen informálódunk róla. Ez a helyzet a OneLife üzlettel is.

Miért adtam ezt a címet a mai bejegyzésemnek? Először is hadd beszéljek magamról, hogyan is élem meg azt, amikor valami kihagyhatatlan ajánlattal kerülök szembe.

Nemrég, kb. két hete vásároltam magamnak egy új mobiltelefont, amit már nagyon rég óta kinéztem magamnak, s csupán a megfelelő árra vártam,  arra az üzletre, amelyik a lehető legjobb áron fogja nekem eladni. Sikerült megtalálnom ezt az üzletet, és meg is vásároltam ezt a telefont. Egy Lenovo okostelefonról van szó, amely úgyszólván fényévekkel jobb mint az első félig-meddig okosnak mondható régi Samsung telefonomnál. Szóval a lényeg: jó üzletet kötöttem, tehát kihasználtam a lehetőséget és időben cselekedtem, megvettem azt a készüléket, amire annyira vágytam. Na de a történet végét mondtam most csak el, az előzmények, amik idáig vezettek, közel sem voltak zökkenőmentesek. Ebből csupán néhány momentumot ragadok most ki a teljesség igénye nélkül, mivel most nem erről szeretnék Neked beszélni. Ahhoz hogy ezt az okostelefont megvehessem, nem kis pénzre volt szükségem. Ehhez pénzzé kellett tennem valahogy a régi táblagépem és két új belépő kategóriás (olcsónak mondható) okostelefont (utóbbit új telefonbérlet – szerződés kötése után kapták szüleim, nekik nem volt rájuk szükségük). A 2 telefont viszonylag könnyen el is tudtam adni, de a táblagéppel meggyűlt a bajom rendesen. Mivel kb. 11 hónapig használtam, nem volt könnyű eladnom; de az okom megvolt rá, amiért így döntöttem. Ez alatt az idő alatt rájöttem, hogy akármit is csinálok vele, nem elégíti ki az igényeimet, mivel egy nagyon gyenge és megbízhatatlan márkájú készülék volt, sok szoftvergonddal (többek közt hamis android rendszere volt – ez volt a fő oka mindennek). Mivel saját hibámból a készülék vásárlása után nem éltem a 15 napos feltétel nélküli visszaküldéssel, így nagy nehézségek után (szervízbe küldés, sikertelen javítás, fogyasztóvédelem, rengeteg levelezés az eladóval) sikerült visszakapnom a pénzem. Sajnos ezt jóval hamarább meg kellett volna tennem, így rengeteg idegességtől és tortúrától megóvhattam volna magam. A lényeg hogy végül visszaküldve a terméket az eladónak, megkaptam a pénzem. Így a 2 új telefon árával együtt, amit eladtam majdnem meg is volt az új telefonra a pénzem, csupán viszonylag kevéssel kellett kipótolnom a vételárat. Ez a rövidke történetet azért meséltem el, hogy mindig jó az óvatosság, és legyünk következetesek és elővigyázatosak mindenféle új dologgal szemben, hogy amennyiben lehet kerüljük el azokat a helyzeteket, amibe én is kerültem.

Mint minden újdonsággal, a OneLife (OneCoin) üzlettel kapcsolatosan is a legelső és legfontosabb dolog, hogy kellő információhoz jussunk. A legelőnyösebb az, hogy ezt minél hamarabb és gyorsabban tegyük meg, ne sokat tétovázzunk, mert könnyen le lehet maradni egy újabb nagy lehetőségről, amit most tartogat a cég számunkra az október 1-i nagy token- és érme (coin) duplázódás után. Szerencsére a OneLife cég esetében ilyen veszélyhelyzet egyáltalán áll fenn, mint ami velem történt. Ez nemcsak azért van így, mert elsősorban nem termékalapú a OneLife üzlet, hanem azért is, mert itt garantált, hogy 100%-ban pénzt fogsz keresni, mindenféle utólagos kötelezettségek és  havidíjak kifizetése nélkül! Ez az üzlet nem arról szól, hogyan költsd el a pénzed, vagy hogyan veszítsd el azt, hanem arról, hogyan sokszorozd meg azt viszonylag rövid idő alatt!

Ezt már több százezer ember a saját bőrén megtapasztalta, köztük én is, bármilyen negatív és valótlan kritikákat írnak az interneten, vagy mond a konkurencia.

Én személy szerint az utóbbi időben nem győzök eleget informálódni az újdonságokról, hogy a lehető legjobban képben lehessek minden új dologgal, ami ebben az üzletben történik. Ezt azért mondom, mert annyira sok minden történik, hogy azt csak átfogóan lehet befogadni, de a lényeg, hogy így is törekedek arra, hogy a lehető legtöbbet befogadhassam belőle. Szerintem ez számodra is nagyon jó lenne, amennyiben komolyan gondolod ezt az egészet. Most  erről a legújabb lehetőségről fogok röviden beszélni.

Mit szólnál ahhoz, hogyha belépnél egy adott oktatási csomag megvásárlásával és már startból megnégyszereznéd a pénzed nagyon rövid idő alatt (pl.: 1 vagy másfél hónap alatt)? Jól hallottad, mert ez a lehetőség most újra él, de kicsit más formában, másképp, mint október 1. előtt, amikor megduplázták nemcsak az oktatási csomagokért járó ingyenes tokenjeinket, hanem a már bányából kijött érméinket (coin-jainkat) is.

Hogyan történik meg most mindez? Mint minden nap, ma is megnéztem a webirodámat, ellenőriztem az aktuális állapotot. Jelenleg a split barométer 18%-on áll, ami ha eléri a 100-at, újból duplázódni fognak a tokenek, amennyiben még van meg nem történt duplázódásunk az adott fiókban. De most jön a nagy bökkenő: ez a következő split nem egy normál split lesz, ami csak simán megduplázza az eddig bányán kívüli tokeneket, hanem ez ami most jönni fog, az egy különleges duplázódás lesz: egy szuper split.

Mi az a super split? Ez azt jelenti, ha van például egy 550-es Trader csomagod, amit megvásároltál (azaz összesen 580 eurót fizettél amikor beaktiválták a +30 euróval együtt), akkor kaptál 5000 ajándék tokent, amiből a most következő szuper split-nél (5000 x 4) 20.000 tokened fog lenni! Ez lesz a lényege ennek a szuper split-nek, hogy a meglévő tokenjeid nem csak simán megduplázódnak, hanem ezt kétszeresen teszik, azaz meg fognak négyszereződni!!! Szerinted ez mennyire egy jó ajánlat a cég részéről? Gondolom sokkal jobb üzlet a számodra mint az én el nem talált és nagy nehezen visszaküldött volt táblagépem.

Az igazi nagy húzás azonban ez után jön, ha ennél kicsivel többet szeretnél és megengedheted magadnak, hogy egyszerre több csomagot vásárolsz (pl.: 2-őt), azaz egy kisebbet először, amit egy nagyobbal felemelsz (upgrade). Ha így teszel, több csomag vásárlása esetén, a mindegyik oktatási csomag által kapott split lehetőségek összeadódnak és így nemcsak megnégyszerezed, de akár nyolcszorozhatod, tizenhatszorozhatod (stb.) a betett pénzed!  Ilyen szuper split (extra duplázódás) nem lesz többet, ha teheted élj a lehetőséggel!

Mint írtam, több csomag vásárlása és egymásra helyezése esetben beszélünk kombinált vagy kombó csomagokról, ami természetesen nem kötelező, de megéri kihasználni, aki csak teheti. Most erről mellékelek egy táblázatot, ahol láthatod, hogyan is működik ez, mennyit lehet keresni, néhány konkrét példából levezetve:

kombo-csomagok-utani-nyereseg

További szép napot kívánok Neked!

 

Megyaszai László Attila

profilkepem

Telefon: +40 748 466 403

Skype: mla_86

Villámposta: onlineuzlet.mla@gmail.com

Honlap: http://www.kriptovaluta.net/

Facebook személyes

Facebook üzleti

 

Egy új időszámítás kezdődött a OneLife cég életében, csak most kezdődik a java!

5-blogomhoz

Amikor ezt a bejegyzést írom, alig telt el pár nap elseje óta, amikor is a cég beváltotta azt az ígéretét, hogy még egyszer megduplázta a webirodánkból a bányába beküldött tokenjeinket, de ugyanakkor ami a legfontosabb, hogy az érméinket (a coin-okat) is! Ez az, ami soha többet nem fog megtörténni a cég életében; amiről annyiszor már szó esett, ha figyelemmel követted a régebbi írásaimat is. Amennyiben nem, ha érdekelnek ezek, itt az oldalamon a Blog menüpont alatt az összeset megtalálod és elolvashatod. Hidd el nem fogod megbánni, mert rengeteg információhoz fogsz jutni, és ha még nem csatlakoztál be az üzletbe, akkor ezek nagyon hasznosak lesznek majd a számodra. De nemcsak akkor! Ha már bent vagy az üzletben és csomagot is vásároltál, akkor is hasznosak lehetnek ezek az infók, mert ez által értheted meg, hogy mennyire különleges helyen vagy ebben az üzletben!

Hogy miért adtam ezt a címet a mai bejegyzésemnek? Erről fogok most e bevezető után írni bővebben.

Visszatérve az eredeti gondolataimhoz, az október 1-i nagy duplázódást megelőzte 1 nappal, tehát szeptember 30-án egy másik “kisebb duplázódás”. Hogy miért is mondom, hívom így? Azért mert ilyenkor csupán a bányán kívül lévő tokeneinket duplázzák meg, amiből ki fognak majd jönni a OneCoin érmék. Ezek azután jönnek ki, amint beküldjük a bányába és eltelik bizonyos idő. Ez a bányászati idő tulajdonképp; minél több idő telik el egy ilyen blokklánc elindítása óta, ez az idő fokozatosan növekedik, mert egyre több OneCoin érme kerül kibányászásra, és a nagy szervereknek egyre több és bonyolultabb matematikai számításokat kell elvégezzenek minden egyes érme előállításához, ezért kell egyre több idő hozzá. Természetesen, mint erről már írtam régebb, az, hogy mikor is kell beküldeni a bányába az oktatási csomagunkért kapott ajándék tokeneket, az attól függ elsősorban, hogy az adott csomag mekkora értékkel bír (110, 550, 1100, stb.). Ezen csomagok egyszeri regisztrációs díjjal együtt (ami +30 euró, de csak eyszer kell kifizetni minden különálló csomag esetén) kerülnek aktiválásra, mindegyikükhöz jár adott számú tokenduplázódás (azaz split), amit akár halmozni is lehet, amennyiben több csomagot vásárolunk (ez nem kötelező, szabadon döntünk erről is) úgy, hogy egyiket a másikra helyezzük, azaz felminősítjük a legelsőt (angolul: upgrade). Hadd adjak erre egy példát: 110 eurós starter csomagot veszünk, amihez jön a +30eurós aktiválási díj, így 140 euró. Ehhez veszünk még egy 550-est (trader), majd egy 1100-ast (pro trader). Mennyit kell összesen ezért kifizessünk? Lássuk: 110 + 30 (aktiválási díj, de csak egyszer!) + 550 + 1100, ami összesen:  1790 euró. Ez egy kombinált csomag, egyszeri aktiválási díjjal, így a splitek is összeadódnak, tehát lesz mindhárom csomag után 1+1+1 split; tehát háromszor fognak a tokenjeink megduplázódni, ami azt fogja jelenteni, hogy háromszor annyi érménk lesz, amint kijönnek a bányából. Mindenképp érdemes megvárni az összes csomag esetén az összes split-et  (pl: 1 of 1, 2 of 2, stb. – erről már régebb is írtam, így nem térek ki a részletekre, olvass utána ha érdekel az előző bejegyzéseimben), és csak azután beküldeni a bányába a tokeneket fix 100%-nál, se hamarabb, se később, akkor amikor a rendszer ezt kijelzi az irodában! Csakis így lehet megduplázni a tokeneket. Az alábbi kép fogja ezt mutatni, ami nálam is megjelent a legutolsó split-nél:

a-split

Ez alól kivételesek most az automata split-es nagy csomagok (13.750 eurós, 27.500 eurós), amelynek a tokenjeit már a megvásárlás után rögtön be lehet küldeni a bányába, mert ott automatikusan fognak majd duplázódni, ahányszor az illető csomag előírja, így utána nincs semmi dolgunk vele. Október elsejéig (de csak addig!) volt még két ilyen különleges automata split-es csomag, ezek most már nincsenek: 7.500 eurós (Tycon+ trader) és 118.000 eurós (Ultimate trader).

Alig pár nap leforgása alatt (okt. 30-i token split és az okt. 1-i nagy duplázódás), aki eddig bejött az üzletbe, annak megnégyszereződött a betett pénze! Bár ez az üzlet nem igazán hasonlít egy befektetéshez, banki vagy más befektetésekhez, csupán annyiban, hogy bizonyos idő elteltével megsokszorozódik a pénzed!

Biztosan megkérded, hogy ez hogyan történik, mi a frászból lesz neked dupla annyi, tripla annyi, négyszer annyi vagy akár sokszorosa a betett pénzednek?! Igen, a kérdés nagyon is jogos, de a válasz még érdekesebb. Ezt a jutalékot nem a cég adja neked, ő csak a megvásárolt oktatási csomagokat és a mellé járó ajándék tokeneket, valamint a bányászási jogot adja, hogy pénzt kaphass az érmék (coin-ok) által, amik kibányászódnak. A  valódi nyereséget a piac adja, vagyis a belső tagok (a hálózat) által generált forgalomból, nyereségből kapod.

Bármennyire is hihetetlen ez neked, ez a dolog jól működik, több tízezer ember így keresett és keres most is szép összeget minden egyes héten! A OneCoin cég csupán bábáskodik fölöttünk az útjainkat igazgatja, rendszert adott, ahol dolgozni tudunk egy tisztességes és becsületes fizetés ellenében. Ezeket a jutalékokat a cég továbbajánlásáért, a hálózat bővítéséért kapjuk, mivel a OneCoin érmék iránti egyre nagyobb kereslet miatt abból nekünk passzív jövedelmünk van, akkor is, ha nem csinálunk semmit sem ebben az üzletben, miután megvettünk egy oktatási csomagot megvártuk a split-eket, majd betettük a bányába a tokeneket. Így is lehet csinálni, viszont akkor csak a OneCoin érmék árfolyam növekedéséből lesz csak a megsokszorozott pénzünk.

Bár a csomagunk megvásárlása óta (ami az aktivitásunk kezdete – örökké aktívak maradunk havidíjak nélkül!) passzív jövedelemre teszünk szert, aki ennél többet szeretne, az a cég tovább ajánlásából fog szép jutalékot keresni, amennyiben ezt következetesen, folyamatosan és jól fogja csinálni. Ez a munka a hálózatépítés, vagyis hogy emberek fognak alád becsatlakozni, akik mindegyike egytől egyik pénzt fog keresni. Október 1-e után ez egyre jobban és könnyebben fog működni, mivel már sok ember ismeri a OneCoin-t és egyre több elfogadóhely fog nyílni, ahol a kibányászott érméinket el fogjuk majd tudni költeni, azaz úgy fizethetünk vele, mint egy mai bankkártyával. Már most is vannak elfogadóhelyek (még nem sok helyen) a világ számos részén, de ez a folyamat csak most kezdődik igazán. A cég nap mint nap egyre több újdonságot közöl ezzel kapcsolatosan is, amik egyszerűen felfoghatatlanok, olyan ajánlatok, amiket nem szabad kihagyni!!!

Egyik kollégám úgy jellemezte, hogy a OneLife cég jelenleg úgy halad előre mint egy repülőgép, amely hasítja a levegőt, száguld, és egyre gyorsabban halad. Ezt nem sok, akár fizikai termékeket forgalmazó cég sem mondhatja el magáról, nemhogy egy MLM-ben terjedő üzlet, mint a OneLife. És az sem véletlen, hogy miért MLM. Bár sokaknak ez a szó, ez az iparág negatív dolgokat juttat eszébe, viszont a OneCoin ezt a fogalmat teljesen átírta és újraértelmezte!

Minderről saját magam is meggyőződtem az utóbbi hónapok alatt (2016 április első napjaiban vásároltam meg az első csomagot, ekkor indultam el ebben az üzletben) Amikor indultam, a starter csomag még 100 eurós volt, ehhez vettem még egy 550-est. Összesen a +30 eurós aktiválási díjjal 680 eurós befektetéssel indulva 6 hónap múltán 384,46 OneCoin érmém van jelenleg, ami a mai, 6,95 eurós árfolymon 2672 eurót jelent! Ez csak a jelenlegi állapot, ez a végösszeg az árfolyam növekedésével egyre több fog lenni.

Egyenesen arányosan emelkedik a bányászati nehézségi szinttel az érmék árfolyama is, így az eredeti betett pénzem nemhogy elveszne, hanem egyre többet fog érni. Kérdés, hogy mikor vegyük ki. Azt mondom Neked, hogy ne siesd el ezt a pillanatot, engedd, hogy a rendszer végezze el a munkát és az árfolyam emelkedjen meg rendesen, mert akkor fogsz igazán nagyot nyerni! Hidd el ez a várakozás nem kockázatos, soha senkinek sem veszett el egy centje sem, erre a cég nagy gondot fordít!

Az irodámról meg szeretnék most megosztani veled pár képet, hogy lásd, miről is beszéltem az előbb. Ezek a képek magukért beszélnek. Ha valami nem érthető benne, akkor keress meg, írj nekem és elmagyarázok mindent bővebben.

mla86-1

okt-1-utan-mla

Mai gondolataimat zárva még csak annyit emelnék ki újra, hogy jó helyen vagy, és még most sem késtél le semmiről sem, ha úgy döntesz, most lépsz be ebbe az üzletbe. Jelenleg egy óriási új lehetőség nyílt meg, ami szintén határidős, tehát nem sokáig fog tartani! Erről a következő bejegyzésben fogok beszélni Neked!

Az én véleményem, hogy nem éri meg sokat várakozni, nem jó dolog kimaradni egy ilyen egyszeri és rendkívüli lehetőségből, amint amit a OneLife üzlet kínál Neked! Természetesen a Te döntéseden múlik minden. Ha gondolod és akarod, én tudok neked segíteni ebben a döntésben!

Csatlakozz be most, kattints IDE és hozd létre az INGYENES fiókodat, majd gyere, keress meg, hogy megbeszéljük milyen csomaggal szeretnél elindulni! Mindenben segíteni fogok Neked!

Legyen egy szép napod!

 

 

Megyaszai László Attila

profilkepem

Telefon: +40 748 466 403

Skype: mla_86

Villámposta: onlineuzlet.mla@gmail.com

Honlap: http://www.kriptovaluta.net/

Facebook személyes

Facebook üzleti

OneCoin dal

Tegnapelőtt, szeptember 30-án Székelyudvarhelyről hazafele jövet az autóbuszon jött az ihlet, hogy írjak egy új szöveget egy gyerekdalra, így megszületett egy dal a OneCoin-ról.

A mai írásom ezért nem a megszokott lesz semmilyen formában, ezt a dalt szeretném megosztani most Veled, kedves olvasóm, remélem tetszeni fog. Az alábbiakban mellékelem a szövegét kottával együtt:

onecoin-dal-a

onecoin-dal-b

onecoin-dal-csak-szoveg

Ez a dal a OneLife (OneCoin cég) 2 éves születésnapja alkalmával készült. Nemcsak zenészeknek készült ez a dal, a későbbiekben hangfelvétel is fog készülni róla. Még más dalokat is tervezek. 🙂

Remélem tetszeni fog! 🙂

 

Legyen egy szép napod!

 

U.i.: Itt a honlapomon vagy a Facebook oldalaim egyikén várom a véleményeket és a hozzászólásokat!

 

Megyaszai László Attila

 

profilkepem

Telefon: +40 748 466 403

Skype: mla_86

Villámposta: onlineuzlet.mla@gmail.com

Honlap: http://www.kriptovaluta.net/

Facebook személyes

Facebook üzleti